Elképesztően nagy mutatvány egy mindenhonnan kilógó gyerekkel hétköznapi életet élni. A hétköznapi élet alatt a másnak alapvető dolgokat értem, amit én is szeretnék megadni a gyerekemnek. Barátokat, bandázást a szokványos értelemben talán nem fogok Ábel körül látni, amit nehéz végignézni, elfogadni, de tudom, hogy nagyon sokan szeretik, és azt is, hogy ezt érzi. De azt, hogy amíg a haverok gyerekei sportolnak, különórákra járnak, zsúrokban buliznak a többiekkel, nyáron együtt nyaralnak, együtt mozog a család mindenhová, a boltig, vagy az augusztusi esküvőszezon állomásaira, addig Ábel az iskola és az otthon közötti vonalon mozogjon, azt nem fogadom el! Bár már ez utóbbiért is minden nap hálát rebegek a szélrózsa minden irányába. Daniss-Bodó Eszter írása.

Amikor a lányomat írattam be úszni, dőzsöltem a lehetőségekben. Iskola, edzések, csupa páratlan lehetőség, ahol kiélheti magát. Amikor Ábel végtelen energiáit szerettem volna mederbe terelni, már jóval kisebb volt a kupac. Fejlesztési lehetőség, ilyen-olyan terápia akad már bőven. Mintha mindenhonnan azt hallanám: fejleszteni lehet, megtanítani nem. Az autista gyerekek számára is látogatható, egyszerű különórák köre egyelőre nagyon szűk.