Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lesz úszni, avagy ritka madár a sportban a Mikuszi-suli

Elképesztően nagy mutatvány egy mindenhonnan kilógó gyerekkel hétköznapi életet élni. A hétköznapi élet alatt a másnak alapvető dolgokat értem, amit én is szeretnék megadni a gyerekemnek. Barátokat, bandázást a szokványos értelemben talán nem fogok Ábel körül látni, amit nehéz végignézni, elfogadni, de tudom, hogy nagyon sokan szeretik, és azt is, hogy ezt érzi. De azt, hogy amíg a haverok gyerekei sportolnak, különórákra járnak, zsúrokban buliznak a többiekkel, nyáron együtt nyaralnak, együtt mozog a család mindenhová, a boltig, vagy az augusztusi esküvőszezon állomásaira, addig Ábel az iskola és az otthon közötti vonalon mozogjon, azt nem fogadom el! Bár már ez utóbbiért is minden nap hálát rebegek a szélrózsa minden irányába. Daniss-Bodó Eszter írása.

Amikor a lányomat írattam be úszni, dőzsöltem a lehetőségekben. Iskola, edzések, csupa páratlan lehetőség, ahol kiélheti magát. Amikor Ábel végtelen energiáit szerettem volna mederbe terelni, már jóval kisebb volt a kupac. Fejlesztési lehetőség, ilyen-olyan terápia akad már bőven. Mintha mindenhonnan azt hallanám: fejleszteni lehet, megtanítani nem. Az autista gyerekek számára is látogatható, egyszerű különórák köre egyelőre nagyon szűk.

0 Tovább

T-betű - Gyerek felirattal

Kezdetben óriási dilemma volt, hogy kell-e vagy sem. Ma már sajnálok minden egyes alkalmat, amikor nem volt kéznél. Daniss-Bodó Eszter írása.

Autista gyerek szülőjeként évekig jártam-keltem feszengve, szorongva, hogy Ábel mikor tör ki rohamokban, mikor tesz olyat, ami nem fér bele a közösségi létbe, az átlag gyerek elfogadott viselkedési mintáiba. Van az a szorongó érzés, amikor tudod, hogy ez most megint gáz lesz, kész kamikáze akció, de kimenni, bevásárolni, akkor is muszáj. Vajon elég gyors leszek-e, hogy megelőzzem a bajt, amikor kicsi, de annál fürgébb testével átgázol valakin, lerámolja a boltban azt is, amit nem kéne, visong, ahol nem kéne, feltörli magával a padlót ott is, ahol nem kéne, nyargalászik ott is, ahol tilos, bemegy a kijáraton, ugrál a mintadarabon, holott még eladnák, ruhástul úszik a szökőkútban, pedig hát, és bemegy a zárt üzletbe, nem jön ki a zárt üzletből, beleül a néni ölébe, akit nem ismer,megeszi a néni fagyiját, de csak a tetejét, a többit visszaadja.

7 Tovább

Fagyi autista szemmel

Színes fagyit és jól megpakolt tányérokat rajzol az autizmussal élő Kalocsai Nóra. Nóra a Miskolci Autista Alapítvány autista fiataloknak fenntartott otthonának lakója, rajzain a jellegzetes, eltúlzott emberalakok mellett egyre gyakrabban jelennek meg a különböző ételek is.

Az autizmussal élők zárt világát az alkotásaikon keresztül a külvilág is jobban megismerheti. Nóri például egyre jobban érdeklődik a különböző ételek iránt, és ez a rajzain is látszik. Az autizmushoz gyakran társulnak különböző étkezési problémák: van, aki csak egyféle ételt hajlandó enni, míg mások nem tudnak ellenállni az ételeknek, és addig esznek, amíg csak bírnak.

autistic art;  autizmus autista étel

„Az autizmus spektrumzavar esetén gyakoriak az étkezéssel kapcsolatos problémák, egyes kutatások szerint akár 90 százalék felett is lehet a táplálkozási problémák előfordulásának aránya. Az autista gyermekek és felnőttek táplálkozási problémái széles skálán mozognak: vannak keveset vagy kevés féle ételt elfogadó autisták, de jellegzetes probléma az új ételek elutasítása, a megszokott ételhez való ragaszkodás, illetve van, aki túl sokat vagy étkezésre nem alkalmas dolgokat is eszik” – mondta Őszi Tamásné Patrícia, gyógypedagógus. 

A szakember hozzátette, hogy a problémák háttere igen összetett: állhatnak orális-motoros problémák (rágási, nyelési nehézségek, renyhe nyelvmozgás), szenzoros problémák (hiperérzékenység illatokra, ízekre, állagra) éppúgy, mint az állandósághoz való ragaszkodás, társas kommunikációs nehézségek is mögötte.

autistic art;  autizmus autista étel

Kalocsai Nóra az Autistic Art Művészeti Program keretében rajzol, a különleges foglalkozások 6 autistákat ellátó lakóotthonban érhetőek el. Az autista gyerekek és felnőttek jellemzően nem összefüggésekben, kontextusban gondolkodnak, sokkal inkább képszerűen, ezért is fontos számunkra a művészetterápia. Az Autistic Art Alapítvány az országban egyedül biztosít művészeti foglalkozásokat kortárs művészeti szemlélettel, és mára 9 ezer darabos autista rajzgyűjteménnyel rendelkezik.

0 Tovább
123
»

Autistic Art

blogavatar

Az Autistic Art Alapítvány missziója, hogy a Magyarországon autizmussal élő gyermekek és felnőttek életkörülményeit javítsa. A nonprofit szervezet kiállítások, aukciók szervezésével és dizájntermékek értékesítésével támogat 10 autistáknak kialakított lakóotthont.

Utolsó kommentek