Rendhagyó megoldással lehet támogatni az autizmussal élő fiatalok számára művészetterápiás foglalkozásokat tartó Autistic Art Alapítványt az idei, jubileumi Kékszalagon. Íme a két szalaggal a Kékszalagon - autista fiatalok zseniális rajzaival kiegészítve.

Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye az idén jubileumhoz érkezik, július 26-án rajtol ugyanis az 50. Kékszalag Erste Nagydíj.

A verseny fő támogatójának, Erste Banknak köszönhetően a versenyzők az Autistic Art Alapítványt támogathatják, és így segíthetik az autizmussal élőket. A kezdeményezés lényege, hogy a vitorlázók 5 és 10 ezer forinttal tudják támogatni az alapítvány munkáját. A támogatásokat a nevezéskor fizethetik be a versenyzők, akik a versenyhez szükséges szalag mellé kapnak egy különleges, Varga Máté autizmussal élő alkotó grafikájával díszített kék szalagot is. Ezt a szalagot pedig kitehetik a hajójukon.

Az Autistic Art Alapítvány 10 autista fiatalokat ellátó lakóotthont tart fenn, 6 otthonban pedig különleges művészetterápiás foglalkozásokat is szervez. A program terápiaként és különleges forrásteremtésként is működik. Ezekre a foglalkozásokra nagy szükség van, hiszen az autizmussal élő fiatalok jellemzően nem összefüggésekben, kontextusban gondolkodnak, sokkal inkább képszerűen. 40 százalékuk például egyáltalán nem beszél. Azok a fiatalok, akik kevéssé tudják kifejezni magukat, a rajzaikkal megmutathatják, hogy zártságuk mögött ki is rejtőzik valójában. A művészeti foglalkozások segítenek abban, hogy ezeknek a fiataloknak is nyitva maradjon az ablakuk a világra.

A foglalkozásokon a fiatalok általában szabadon rajzolnak, de a Balaton is megihlette őket. Nóri például a Balatonon ringatózó vitorlásokat rajzolt.

Kristóf alig beszélő, autizmussal élő fiú pedig ilyen vitorlásokat rajzolt:

 

Bihari Lacinak pedig ez jutott eszébe a Balatonról: