Autizmussal élő fiatalok színes, vidám grafikáiból inspirálódva készültek táskák jótékony célra. A Design Hét Budapest keretében debütáló kollekció az Autistic Art Alapítvány és a müskinn tervezőinek együttműködéséből született.

A Miskolci Autista Alapítvány lakóotthonába látogattak el a müskinn tervezői legújabb táskakollekciójuk kapcsán. Az Autistic Art Alapítvány által támogatott lakóotthonban az autizmussal élő fiatalok művészetterápiás foglalkozásokon is részt vehetnek. Az itt készülő rajzok szolgáltak ihletésül a müskinn csapatának is. Az elkászült táskák vonalain fellelhetők azok a sajátosságok, amelyeket a tervezők az autista fiatalok rajzolási technikáiból tanultak meg és vettek át.

autizmus divat táska művészet rajzolás fashion

„A miskolci otthonban tett látogatás során a tervezők személyesen is megismerkedhettek a művészeti foglalkozások résztvevőivel. Felfigyeltünk a szigorú és ismétlődő rendszerre, ami mind a mindennapi rutinjukat, mint az alkotói tevékenységüket meghatározza. A tervezési folyamat során fontos szerepet kaptak a foglalkozáson született rajzok is, amelyek meg is jelentek a kollekció darabjain, így bepillanthatunk az alkotók személyes világába” – mondta Rakovszky Zsófia, a müskinn egyik alapítója.

autizmus divat táska művészet rajzolás fashion

A kollekció jótékony célt szolgál: a bevételből az alapítvány munkáját támogatják.

Sokakat érint

Mára minden 68. ember autizmussal él, és ez az egyik leggyorsabban növekvő fogyatékosság. Ennek ellenére az autizmussal élő fiatalokat ellátó lakóotthonok folyamatosan nehéz anyagi helyzetben vannak. Nekik nyújt segítséget az Autistic Art, amely 10, az autizmussal élők igényeire specializálódott lakóotthont támogat, ahol több mint 200 fiatalt látnak el.