Autizmussal élő fiatalok grafikái és az ezeken alapuló kortárs ékszerek, designtárgyakat mutatkoznak be az Art Market Budapest Monofocus című kiállításán 2016. október 13-16-ig. Az Autistic Art célja, hogy megmutassa autizmussal élők közreműködésével is készülhetnek minőségi, művészi értékkel bíró tárgyak.

Autista fiatalok grafikái adtak ihletet a Filter Galéria kortárs ékszertervező művészeinek és hazai designereknek. Az elkészült egyedi ékszerek és designtárgyak az Art Market Budapest Monofocus című kiállítása keretében mutatkoznak be.

 

A Monofocus kiállítás az autizmussal élők gondolkodásmódjára és egyben az autista alkotók attitűdjére utal, vagyis arra az egyfókuszúságra, amely egyrészt megszűri és kizárja a világból érkező elviselhetetlen ingereket, másrészt a kényszeres ismétlés révén fantasztikus mélységet és művészi minőséget eredményez. A tárlaton, amelynek kurátora Halasi Rita Mária, designszakértő, többek között olyan művészek munkáit láthatják a látogatók, mint Vági Flóra, Kodolányi Gábor, Gáspár György és a Hannabi designerei.

Designtárgyak autisták közreműködésével

Az ékszerekhez és a designtárgyakhoz inspirációt adó rajzok az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében készültek, amely az országban egyedül biztosít művészeti foglalkozásokat kortárs művészeti szemlélettel. A program jelenleg hat autistákat ellátó lakóotthonban érhető el.

„A művészeti foglalkozások terápiaként is működnek. Nagy szükség van rájuk, hiszen az autisták jellemzően nem összefüggésekben, kontextusban gondolkodnak, hanem sokkal inkább képszerűen. Azok a fiatalok, akik kevéssé tudják kifejezni magukat, a rajzaikkal megmutathatják számunkra, hogy zártságuk mögött ki is rejtőzik valójában. A rajzok rengeteget elárulnak ezekről a szótlan emberekről” - mondta Tarr Hajnalka, képzőművész, az Autistic Art Művészeti Program vezetője.

Az Autistic Art Alapítvány célja az autizmussal élők életminőségének javítása: az alapítvány 11 magyarországi civil fenntartású lakóotthont támogat.

A kiállítás 2016. október 13-16-ig tekinthető meg az Art Market Budapest keretében.

Millenáris, D épület K206-os stand