Kezdetben óriási dilemma volt, hogy kell-e vagy sem. Ma már sajnálok minden egyes alkalmat, amikor nem volt kéznél. Daniss-Bodó Eszter írása.
Autista gyerek szülőjeként évekig jártam-keltem feszengve, szorongva, hogy Ábel mikor tör ki rohamokban, mikor tesz olyat, ami nem fér bele a közösségi létbe, az átlag gyerek elfogadott viselkedési mintáiba. Van az a szorongó érzés, amikor tudod, hogy ez most megint gáz lesz, kész kamikáze akció, de kimenni, bevásárolni, akkor is muszáj. Vajon elég gyors leszek-e, hogy megelőzzem a bajt, amikor kicsi, de annál fürgébb testével átgázol valakin, lerámolja a boltban azt is, amit nem kéne, visong, ahol nem kéne, feltörli magával a padlót ott is, ahol nem kéne, nyargalászik ott is, ahol tilos, bemegy a kijáraton, ugrál a mintadarabon, holott még eladnák, ruhástul úszik a szökőkútban, pedig hát, és bemegy a zárt üzletbe, nem jön ki a zárt üzletből, beleül a néni ölébe, akit nem ismer,megeszi a néni fagyiját, de csak a tetejét, a többit visszaadja.
Utolsó kommentek