Autizmussal élő fiatalok grafikáiból inspirálódva készültek egyedi ékszerek, bútorok és designtárgyak jótékony célra. Az alkotások október 19-én, az Autistic Art Alapítvány jótékonysági aukcióján kerültek kalapács alá.

Többek között egyedi ékszerek, bútorok, kiegészítők, kerámiák és designtárgyak készültek olyan designerek, művészek és ékszertervezők közreműködésével mint a Hannabi, Abaffy Klára vagy Anh Tuan. A kezdeményezésben résztvevő művészek az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében alkotó autista fiatalok grafikáiból inspirálódtak: egy-egy autista fiatal munkáját kiválasztva hoztak létre egyedi tárgyakat jótékony célra.

Rajzból ékszer és fotel lesz

A művészek olyan tárgyakat alkottak, amelyeken a saját stílusuk mellett a választott autista alkotó stílusa, motívumvilága is visszaköszön.

autizmus autista rajz ékszer divat

Huber Kinga ékszertervező-művész választása Réti Kristóf munkáira esett, a rajzok alapján két nyakláncot készített. Huber Kinga elmondta, hogy Kristóf balatoni vitorlásokat ábrázoló rajzainak élénk színei, merész színtársításai fogták meg. A munka során pedig lélekben visszatérhetett a saját gyerekkori, balatoni élményeihez is. Az ékszerek felszínén visszaköszönnek Kristóf ceruzavonásai is, az eredmény pedig az uszadékfa felületére hasonlító kopottas, erezett textúra lett.

Autizmus és művészet

Kalapács alá került 21 kortárs művész alkotása is. Az est bevételéből az Autistic Art Alapítvány 10 hazai civil fenntartású autista lakóotthont, és egy egyedülálló művészetterápiás programot támogat. Ennek keretében születtek az ihletül szolgáló grafikák is.